Ültem a réten. A nap lemenőben, lengedezik a langyos esti szél. A Nap vörösen izzott és lassan eltűnt a hegyek mögött. A völgy aljában a tóra vörös csíkot vetett és ezer meg ezer szikrázó csillag kezdte járni véget nem érő táncát. Finom virágillatot hozott magával a szél és én mélyet szippantottam belőle. A virágok illata elárasztott, szinte beleszédültem. Hanyattfeküdtem és felnéztem a vöröslő égre. A Nap lassan lebukott és az égen megjelentek a csillagok. Millió ezüst gömb ragyogott fel és gyönyörű, képzeletbeli útra csalogattak végtelen, tinta kék világukba és én engedtem a meghívásnak. Szálltam magasan, fent a csillagokkal az ezüst erdőbe az ezüst madarak közé egy ezüst tóhoz. A tónál tengernyi ezüst pillangó. Leültem a partjára egy ezüst fűzfa tövébe. Kék tündérek játszottak, hosszú, földet simogató ágain. A tündérek belekapaszkodtak a hajamba és a fülembe súgták”Álmodj, álmodj még!” Nem tudtam ellenállni a csilingelő hangoknak. Álmomban visszatértem a rétre a hegyek közé, ahonnan látni lehet a kis tavat. A vörös és arany színek magukkal ragadtak, mély, kellemesen búgó hangokkal. A nap vörösre festette a fák lombjait, a szél megsimogatta az arcom. Erre az érintésre felébredtem és visszatértem az ezüst tó partjára, a fűzfa alá, a csöppnyi csilingelő kacajú, ezüst szárnyú tündérekhez. „Ébredj és álmodj tovább!” Kacagták. Újra felébredtem. A réten feküdtem. Későre járt, s én elindultam, hogy megvalósítsam az álmaim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése