Tűz Isten Fiai (részlet)

Akkor egy kis gyors összefoglaló erről is: Ez egy részlet egy nagyobb lélegzetű novellához/ regényhez, amit szó szerint megálmodtam. A történet alapjáraton...lelőjem előre miről is szól?...Neeeeem! Gonosz vagyok, tudom. ;) mindenesetre ez egy pár részlet, az eleje, már egész megvan, csak fel kéne rakni ^^ remélem azért ez a pár rövid kis részlet is tetszeni fog és kedvet csinál, ízelítőt ad a story- hoz és esetleg egy pár véleményezés után, hogy egyáltalán kíváncsiak vagytok- e rá, talán fel is rakom az első fejezetet. Ha nem érdekel titeket, akkor meg megírom magamnak csak úgy szórakozásból, mert miért ne, meg mert annyira sok szabadidőm van *ami nincs* ... :) Akkor kérem lehet nyammogni és találgatni. Még itt az elején megjegyzem, nehogy összekavarodjatok, végig a srác és a lány beszélgetnek. ^^ (előre is bocsi bárminemű helyesírási/ nyelvtani hibáért, most bújtam ki az angol esszém alól egy pár napja, és hát na...nehéz a váltás, de igyekszem ^^ )

***

…

A lány, aki megmentett állatbőrből készült ruhát viselt szőrmével és bőr szíjakkal, amit állat fogak tartottak össze. Derekára és combjára kések és tőrök erősítve. Felkarján bőrszíjakra fűzött állat fogak csörögtek. Lábán bőrből és szőrből készült cipő. Arca, teste koszos, haja kócos és poros, nehéz megállapítani a színét, talán szőke. Napbarnított, koszos arcából kirikítanak égszínkék szemei és fehér fogai, ahogy rám mosolyog én pedig halálra rémülve nézek fel rá, ahogy előttem áll, én pedig hanyatt a porban fekszem.

- Te… te… egy Barbár vagy! Egy Barbár! Pogány! Ne érj hozzám! Hagyj békén! Én egy tiszta pap vagyok! Ne érj hozzám a koszos kezeddel! – rántom el a karom, mikor felém nyúl. Az arca megváltozik, a mosolya vicsorba torzul, szemei összeszűkülnek, majd morogva toppant egyet felém, mire én hátrébb ugrom, vagy legalább is próbálok menekülni. Végem van, biztos vagyok. Meg fog ölni. A kezében lévő tőrt maga előtt keresztben feltartja, vágásra készen és lassan közelít felém, én pedig kúszok hanyatt a porban, próbálok minél messzebb kerülni tőle. Hirtelen megindul felém, én pedig tehetetlen vagyok, nem birok olyan gyorsan mozdulni. Egyik lába a fülem mellett, a másikkal a mellkasomon térdel, a kését a nyakamhoz szorítja, majd torz vigyorra húzza gonosz vicsiorát.

- Igen. Barbár vagyok és tudod, mit szoktak kezdeni a Barbárok a magad fajtákkal? – nem válaszolok, tudom, hogy mi vár rám, imába kezdek. – Itt az imádság már nem segít. Egy Barbár papnővel beszéltél így Tűz ifjú papja. Hogy merészeled? Így beszéltem én veled?! Megmentettelek! Kedves akartam lenni, segíteni és TE így beszélsz VELEM! Mégis hogy képzeled?! –  sziszegi, majd ordítva köpi az utolsó szavakat az arcomba.

…

***

…

- A Tűz más. – mondja - Életet teremt, de kegyetlen áron. Elpusztít mindent maradéktalanul, ha valami nem felel meg neki és teljesen újat teremt, de aztán nem munkálja, magára hagyja, és ha nem tetszik neki, megint elpusztítja. A Víz nem ilyen, a Víz más. Ő is tud pusztító és kegyetlen lenni, de nem pusztít el teljesen. Nézd – mondja és felkap egy gömbölyű kavicsot a földről – ez a kavics valaha óriási hegy volt, melyet a Víz és Szél közös erővel „pusztított” el, ám mégis akár egy apró szív, ez megmarad belőle. A Víz nem elpusztít, hanem átalakít, megformál, csiszol, fényesít és tökéletesít. Ha valami nem felel meg neki, átformálja, nem pedig elpusztítja, majd újat teremt, mint a Tűz. Mi így vélekedünk, a mi istenünk Ő. Tökéletesít bennünket, csiszol és formáz, míg nem elérjük a tökéleteset, és akár ez a kavics, ha a jövőben visszakerül a vízbe, tovább formálódik majd, végül eltűnik és a Víz része lesz. A parton rengeteg a kavics, mert Ő lerakja, had pihenjenek, ha ő úgy gondolja, már eleget formálódtak és itt az ideje, hogy újra épüljenek, por és homok ragadjon rájuk, majd mikor Ő úgy véli eleget „tapasztaltak”újra felveszi őket, hogy mindezt a tapasztalatot beléjük csiszolja. Mi is kavicsok vagyunk, akiket Ő lerak és felvesz, hagy minket tapasztalni, barátokat, kapcsolatokat szerezni, majd felvesz és megtisztít a feleslegestől és bevési a fontosat, míg nem mi is Légben Járók leszünk.

- Légben Járók? Azok meg kik?

- A Tűz hívei talán nem így hívják azokat az embereket, papokat és papnőket, akik eggyé válnak elemükkel és képesek kommunikálni Istenükkel?

- A Tűz Vezérekre gondolsz?

- Meglehet.

- Egyébként nem értelek, miért nem hiszel a tűz erejében?

- A Tűz hirtelen, haragos, bíborvörös, akár a vér, vagy a heves érzelmek. Elpusztít mindent, de nem tesz semmit az újért. Az indulatai vezérlik….

- Ez nem igaz! – kiáltok fel – A Tűz meleget ad és biztonságot, szeretetet és bátorságot, fényt és megvilágosodást! De tudni kell bánni vele! Nem értem, miért nem hisz benne mindenki? Neked is hinned kellene!

- Látod – mosolyodik el – Te is olyan vagy, mint a Tűz, heves, tele érzelmekkel. Nem tetszik, hogy én nem ismerem el Tüzet, ezért „fel akarsz perzselni” , hogy aztán újat teremts, de aztán nem segítenél, hogy megismerjem, amiért oly hevesen harcoltál és „pusztítottál”. De a próbálkozásod hiába való, vízben nem gyújthatsz tüzet, ám elolthatod azt.

- Nem értelek titeket, a nézeteteket, állatokat ölni, feláldozni őket, a koszban élni, miért jó ez? Bántjátok az állatokat és az indulataitoknak éltek.

- Miért, te nem? Az előbbi példa is mutatja. Egyébként az állatokért imádkozunk, mielőtt leöljük őket, hogy biztonságban érjen el a lelkük a feljebbvalóhoz és eggyé váljon vele. Halandó testét befogadjuk saját porhüvelyünkbe, hogy aztán velünk együtt a részünkké válva lehessenek újra egyek a földdel, mikor a mi időnk is eljön. Másrészt, még mindig inkább állatokat ölök le szentség körében, mint embereket bántsak szavakkal és tettekkel, amiket később imákba foglalva megbocsájtásért könyörögve fohászkodok egy Istenemhez, ahelyett, hogy a megbántott embertől kérném bocsánatát meggondolatlan vagy kegyetlen bűnömért irányába, amit minden lelkiismeret furdalás nélkül tettem, mert ha meggyónom, Tűz úgy is megbocsájt. Ilyen alapon bármit megtehetnék következmények nélkül. Mi ilyet nem teszünk, óvakodunk minden más ember és állat számára okozott fájdalomtól, ha mégis fájdalmat okozunk a sértett fél szemébe nézve bocsánatot kérünk, remélve, hogy megkapjuk. Ha nem, nem nézhetünk a szemébe soha többet. Az állatoknál ez egyetlen alkalommal fordul elő, amikor áldozunk, és mint már említettem imával és bocsánat kéréssel kísérjük őket szellemi útjukon.

- Volt már, hogy nem kaptál bocsánatot?

- Volt. Egyszer. Az apámtól. 10 éve nem láttam az arcát.

- 10 éve? Mégis, hány éves vagy?

- 18.

- Az apád nem bocsátott meg egy tettedért, amit 8 éves korodban követtél el?

- Nem.

- Ez igazságtalan. Egy 8 éves gyerek még csak tanulja, tapasztalja, mi a jó és mi a rossz. Nem tud még döntést hozni a kettő között, vagy érezni szavai, tettei valódi súlyát.

- Nálunk ez nem így van. 5 éves kortól már tudnunk kell felmérni ezeket a tetteinket. Ha nem, számolnunk kell a következményekkel.

- És mit tettél, hogy nem bocsájtott meg?

- Megöltem a húgom.

- Tessék? – pattanok fel a tűz mellől.

- Ő 5 volt én 8. A szüleim elmentek vadászni. Én vigyáztam a húgomra. Ahol mi élünk, ott kegyetlen a természet. Minden halálos és borzasztóan veszélyes. Morgást hallottam kintről, egyből tudtam, hogy mi az. Egy arkon volt.

- Mi az az arkon?

- Egy óriási macska féle, borotva éles fogakkal, villámgyors és kegyetlen gyilkos. Felkaptam az első fegyvert, ami a kezembe akadt, egy lándzsa volt. Harcba szálltam vele, a húgom viszont nagyon félt. Folyamatosan hozzám bújt, nem bírtam mozogni rendesen tőle, hiába mondtam neki, bújjon el, aztán hirtelen eltűnt mellőlem. Egyetlen óvatlan mozdulat volt, nem láttam, hogy ott van az arkon mögött. Eldobtam a lándzsát, de mellé ment és….

- Szóval véletlen volt. Mégsem bocsájtott meg neked.

- Nem, és igaza van, én sem tenném. Azóta felderítő vagyok és vadász. Remek kapcsolataim vannak Szél bűvölőkkel és Föld pásztorokkal. Ez a három elem mindig is jól megvoltak. A Föld talajt ad a Víznek, mely onnan ered testünkből, amit a Föld szívére bíztunk, utat biztosít neki, medret, vagy épp gátakat emel, segítve Őt a helyes úton, bár néha az akadályok miatt a Víz haragos lesz, rövid tombolás után megnyugszik. A Levegő pedig segít neki munkálni a sziklákat, vagyis az embereket, szállítja neki, Ő is formál rajtuk. Szoros a kapcsolatuk. Összedolgoznak. De a Tűz, Ő más, nem segít ebben a folyamatban. A Tűz a Földdel és Széllel áll kapcsolatban. A Földet frissíti, táplálja, az pedig cserébe gazdagon újjászületik. A Szél táplálja, az éltető levegő, terjeszti, növeszti a Tüzet. A Víz nincs jóban a Tűzzel. Az egyik megöli a másikat.

- De mi most mégis beszélgetünk. Egy Tűz pap és egy Víz papnő.

- Megesik.

…

Remélem tetszett, jól esne egy kis visszajelzés is, ha van rá pár percetek ><